Balogh József

Ez a program hazai és világviszonylatban is egyedülálló, ehhez hasonló programról nem tudunk, mivel eddig a zene terápiás jellegét alkalmazták a hallássérülteknél, nem pedig a hangszeres zeneoktatás, a közös zenélés eszközeivel juttatták el a hallássérülteket a zenei élményhez.

A Beethoven program a hallását fokozatosan elvesztő Ludwig van Beethoven egykori ötletéből kiindulva olyan módszerrel dolgozik, amelynek segítségével a hallássérült fiatalok számára is lehetőség nyílik a zenetanulásra.

A fúvós hangszerek megszólaltatásuk kapcsán nemcsak hangot, hanem másféle belső rezonanciákat is létrehoznak a megszólaltató játékos bizonyos testrészeiben. A fej üreges részeiben a fogak, a mellkasi üregekben a rezonáló levegő oszlop közvetítésével erős rezonanciakontaktus jön létre a játékos és hangszere közt. Ez a másodlagos rezonancia ami csak a „zenélő” számára érezhető, elegendő a hangszeren való játék kontrollálására. Stúdiózenészeknek mindennapi gyakorlat: a fejükön hallgatóval, ami zárt rendszerű, ezért a legkevesebb hang szűrődik ki a környezetbe, s ez lehetővé teszi, hogy rájátszanak a már elkészült alapra, így a mikrofon csak az ő általuk játszott zenét rögzíti. Ezzel a módszerrel a felvétel bármikor megismételhető, és az alapfelvételtől bármikor különválasztható. A speciális fejhallgató nemcsak kifele, de befele sem enged beszűrődni külső hanghullámot. A hangszeren játszó művész a fülein lévő hallgatóból nem a saját hangszere hangját, más zenét, más akusztikai körülményeket hall, így kénytelen saját hangszeres tapasztalataira, a belső rezgésekre, megérzéseire támaszkodni.

A hangszerjáték kontrollálása szempontjából nyugodtan nevezhetjük vakrepülésének ezt a stúdiós hangrögzítésben mindennapos technikát. Vajon nem hasonlítható-e a gyengén hallók problémájához ez az oly általános és megszokott stúdiótechnikai eljárás? A művész egyik legfontosabb kontroll eszköze a fül most hasznavehetetlen, mégis tökéleteset, művészileg kontrolláltat kell hogy nyújtson, tehát bátran támaszkodik a belső rezonanciákra, a hangszer kontaktusok által belsőleg érzékelt rezgésekre, a hosszú  gyakorlások által elsajátított beidegződésekre.

A zenének és hangszeroktatásnak tehát igen nagy szerepe lehet a gyengén hallók nevelésében, a zene egyéniség fejlesztő, pedagógiai értéke tekintetében. Olyan tapasztalatokat ad, ami feszültségoldó, önkifejező, és nagy koncentrálást, figyelmet igényel, kapcsolatteremtő, hangulatjavító, érzelem gazdagító, vagyis komplex módon fejlesztő hatása van. A zene olyan emberformáló erővel bír, amely kihat az egész személyiségre, érzelmileg kiegyensúlyozottabbá tesz, feloldja a belső feszültségeket, szorongást, értelmi képességeket, képzeletet, gondolkodást továbbá ritmuskészséget és mozgáskoordinációt fejleszt.

A Beethoven programmal a nagyothalló gyermek is eljuthat a zene világába, amely új dimenziót jelent a számára. Ezért tartjuk igen fontosnak a hallássérült és nagyothalló gyermekek számára is a fúvós hangszerek oktatását. Ezzel a zenetanulási programmal megtapasztalhatják a belső zene örömét, lehetőséget kapnak önmaguk kipróbálására és az alkotó munkára. Ez az élmény pozitívan hat a személyiség-fejlődésükre, a külvilággal való kommunikációjukra. A hangszeren való játék segíti a hallássérült fiatalokat abban, hogy kiegyensúlyozottabb, teljesebb életet éljenek. Azok a gyerekek pedig, akik a zenét megkedvelik, életük részévé fogják tenni, fontos lesz számukra a zene, a zenetanulás, a közös zenélés, a zenével való kommunikáció, a zene  szeretete, amelynek így a közvetlen részesei lehetnek.

A fúvós hangszer oktatása a gyengén hallók nevelésében azért fontos, mert a belső rezonanciák, a belső hallás által így kapcsolatot tudnak kialakítani a külvilággal. A zene egyéniség fejlesztő, pedagógiai értéke, valamint a hallásfejlesztő, beszéd és kommunikációs lehetőségük kibővítésével segíti a gyerekek képességeinek, személyiségének fejlődését.  Életüket teljesebbé, sikeresebbé, boldogabbá teszi, kapcsolatukat a külvilággal erősíti, segíti beilleszkedésüket a társadalomba. 

A fiatalok lehetőséget kapnak önmaguk kipróbálására, alkotó munkára, valami rendkívülire, a megszokottól eltérőre. Ezeknek a fiataloknak ez egy olyan lehetőség, amikor olyan területen is tudnak alkotni, megmutatkozni, ami számukra eddig szinte elérhetetlen volt. Kifejleszthetik belső hallásukat, és el tudnak sajátítani darabokat, vagyis játszani, zenélni tudnak ők is. Ezek a gyerekek eddig a zenét, a zenélést mint a fogyatékosságukra legjobban figyelmeztető tevékenységet - némi szégyen érzettel párosulva - úgy érezhették, hogy távol kell tartaniuk magukat tőle.                                  

Nem kis feladat elé állítja őket a hang magasságának, a hangerőnek, dallamnak és harmóniának a megtalálása, amit a belső hallásuk által kell kifejleszteni, és eljátszani. Ami a legnagyobb nehézséget okozza, a minimális külső kontrol hiánya, amit ebben az esetben a tanár tölt be. Megtalálni a megfelelő hangot, hangmagasságot, hangszínt, ezt belsőleg rögzíteni, emlékezetbe vésni, mindez nagy kihívás és kemény munka a gyermek számára.