EN
HANZI
 
 

 



Eddigi Mese

A 2002-2003-as évek kísérleti oktatási tapasztalatairól

" Nyugodtan merem állítani, a kísérlet sikerült, a projekt sikeresen alkalmazható. A gyerekek valóban tudnak klarinétozni. Ezt az iskolai évközi fellépések, a gálakoncerten való közreműködés, a gyakorlati zenélés bebizonyította. Külön, nem várt öröm, hogy az elsajátított anyag szinte megegyezik a zeneiskolák előképző, első és további osztályainak előírt tananyag nehézségi fokával.
A másik meglepetés, amit mi zenészek persze tudunk, hogy a zene a „szívből” jön. Lehet, hogy „igazi zenészek” vesznek el amiatt, hogy nem merünk hangszert adni hallássérült fiatalok kezébe. A gyerek eddig a zenét, a zenélést mint a fogyatékosságára legjobban figyelmeztető tevékenységet, némi szégyen érzettel párosulva, úgy érezhette, távol kell tartania magától. Nem fogom elfelejteni az első pillantásokat amit egymás közt váltottak, amikor hangszerrel a kezemben beléptem a hallássérült osztályokba növendékeket toborozni. Itt találtam igazi „zenész palántákat” is, persze ezt nagyon nehéz megítélni az első év végén."

Balogh József

A Beethoven program fontosabb mérföldkövei
  • 2002. szeptember a tanítás megkezdése a Szabóky Adolf Szakközépiskolában
  • 2003. március 18. Jótékonysági Gálakoncert a Nemzeti Színházban, 5 növendék lépett fel
  • 2003. október 11.  Szülőklub az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán - Balogh József előadása a Beethoven programról
  • 2003. november 22. Jótékonysági koncert a Soroptimist Klub Budapest szervezésében az Óbudai Társaskörben
  • 2004. március Tanítás megkezdése a Török Béla Általános Iskolában és Speciális Szakiskolában
  • 2004. május Szülőklub keretében a hallássérültek zenei oktatásának bemutatója - 1 tanuló vállalta a fellépést
  • 2004. szeptember A Leonardo da Vinci Európai Unió pályázatának elkészítése - első forduló
  • 2004. november 20. Jótékonysági koncert a Soroptimist Klub Budapest szervezésében az Óbudai Társaskörben
  • 2005. február A Leonardo program pályázatának elkészítése - a program az első fordulón túljutott
  • 2005. június 5.  Szülőklub - A Török Béla Iskola növendékeinek bemutatója - már 2 növendék vállalta a fellépést
  • 2005. július  Értesítés a Leonardo da Vinci program sikeréről - A Beethoven programhoz kapcsolódó Music for the Deaf pályázattal a Windland Alapítvány az egyik nyertes pályázó lett 2005-ben
  • 2005. október 1. A Leonardo da Vinci Uniós pályázati program kezdete 5 országból 8 partner intézmény közreműködésével. (Magyarország 2 partner, Németország 2 partner, Portugália, Románia, Bulgária)
  • 2005. december  Zenekastély program indítása - a Beethoven program részére egy olyan oktatási és módszertani szakképző központ létrehozása, ahol a hallássérültek integráltan és bentlakásos formában is tudnak zenét tanulni
  • 2006. a hallássérültek éve
  • 2006. április 12. Duna TV riport a hallássérültek zeneoktatásáról
  • 2006. április 22. Jótékonysági koncert a Soroptimist Klub Budapest szervezésében az Óbudai Társaskörben, felléptek a Török Béla Iskola növendékei
  • 2006. augusztus 14-20. 13. Nemzetközi Klarinét-Szaxofon Tábor, 4 hallássérült növendékkel
  • 2006. szeptember 29. „Gyógyító hangok” Halljuk vagy érzékeljük a zenét, Jótékonysági est a KoGart Házban
  • 2006. szeptember Székesfehérváron egy hallássérült növendék zeneiskolában integráltan tanul
  • 2006. november 18. Jótékonysági koncert a Soroptimist Klub Budapest szervezésében az Óbudai Társaskörben, felléptek a Török Béla Iskola növendékei
  • 2007. március 9-11. a Music for the Deaf program keretében szervezett Pilot Training-en 7 klarinét tanár vett részt
  • 2007. július 24-30. 14. Nemzetközi Klarinét-Szaxofon Tábor, 5 hallássérült növendékkel, közülük egy integráltan részt vett a tábor életében
  • 2007. szeptember a SINOSZ rendezvényén zenéltek a hallássérültek
  • 2007. szeptember Verőcén egy hallássérült növendék zeneiskolában integráltan tanul, részt vesz a fúvószenekar munkájában is
  • 2007. december 20. a Music for the Deaf program zárása, koncert a Magyar Rádió Márványtermében, felléptek a hallássérült növendékek
  • 2008. január a Cinkotai úti hallássérült iskolából 5 gyerek kezd el klarinéton tanulni
  • 2008. július a Cinkotai úti hallássérüt iskolában nem folyhat tovább a tanítás, az igazgató nem tart rá igényt
  • 2008. augusztus 4-10. 15. Nemzetközi Klarinét-Szaxofon Tábor, 6 hallássérült növendékkel, közülük egy integráltan részt vett a tábor életében
  • 2008. augusztus 27. a Fővárosi Önkormányzat Oktatási Bizottsága 1 év után elfogadja és támogatja, hogy a Dr. Török Béla Iskolában tanulhassanak a gyerekek klarinétozni, természetesen majd 2009-től
 

 

HANZI

Music for the Deaf

Beethoven Program

Greenland Network

 

Windland

Windland-Fúvósvilág Alapítvány
1054 Budapest, Hold u. 23. fsz. 6.
Tel/fax: 36-1-388-6689
windland@windland.org
www.windland.org